
Az idén második alkalommal indultunk a MatekGuru matematika versenyén. A versenynek első 3 fordulóját online kellett megoldaniuk a csapatoknak, majd következett egy területi forduló. A 4 forduló alapján hívták be az országos döntőbe a legjobb csapatokat.
5. helyezett csapat tagjai: (100 pontból 64 pontot értek el) Halmai Lili, Bozsóki Bella, Csábi Tamara és Mocsár Enikő 7. helyezett csapat tagjai: (100 pontból 58 pontot értek el) Csedő Nóra, Horváth Zorka, Kurtán Léna és Tóth Vivien.
Az ötödikesekkel május elején utaztunk az országos döntőre, nagyon erős mezőnyben kiegyenlített pontokkal, 8. helyen végeztünk. A csapat tagjai: (100 pontból 69 pontor értek el) Halmai Izabell, Dugasz Míra, Hajmási Maja, Kudik Nóra.
Nagyon jó hangulatban, szép környezetben, új barátságkötéssel telt mindkét évfolyamnál ez a két nap. Jövőre is szeretnének mindent megtenni a lányok, hogy bejuthassanak az országos döntőbe.
Gyöngyvér néni és mi mindannyian mérhetetlenül büszkék vagyunk rájuk!
GRATULÁLUNK!