A természetnek is úgy kell a napfény és a tavaszi zápor, mint az ember lelkének a művészet. Lehet ugyan nélküle is élni, de létünk sivárabb, színtelenebb lenne. A költészet napja József Attila születésnapja is, tehát illő, hogy az ő gondolatait idézzük a költészet fontosságáról:
„Nem szükséges, hogy én írjak verset,
de úgy látszik, szükséges, hogy vers
íródjék, különben meggörbülne a világ
gyémánttengelye.”
Elgondolkodtató, miért bánunk manapság mostohán a lírai művekkel, miért nem látjuk meg benne a szépet, a nemeset, az értéket…
Pedig szükségünk lenne bezárt világunkba beengedni a léleksimogató szépséget, a gyógyírt, a vigaszt.
Egy vers szinte észrevétlenül képes hatalmába keríteni az olvasót, hallgatót. Ritmusával, lüktetésével benyomul a tudatba, különleges szóképein, gondolataival lelkesít, sebez, vagy éppen megnyugtat. Olykor tükröt tart, amelyben megpillanthatjuk gyengeségeinket, félelmeinket, vágyainkat.
Engedjük hát, hogy megérintsék szívünket a magyar költészet gyöngyszemei!
Idén a SZTEHLO felirattal, Váci Mihály: Még nem elég (részlettel) és a Valahol Európában egyik betétdalával, A zene az kell című dallal emlékeztünk meg a Költészet napjáról, mely idén ünnepli 60. évfordulóját.