A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idei Autómentes Napot is biciklizéssel kezdtük. Ebben az
évben 85 gyerek és felnőtt vágott neki a távnak. A népes csapat tagja volt több lelkes kolléga is :
Felkai Gyöngyvér, Strauszné Garamvölgyi Gréta, Sinkovicz Linda. Külön öröm volt számunkra, hogy
alsósok is szép számmal csatlakoztak a bringás reggelihez, Takácsné Szmola Ildikó és Szűcs László
vezetésével.
A közlekedési szabályok ismertetése után, az általános iskola udvaráról indult a menet. A környező
kis utcákon keresztül tekerve közelítettük meg a gimnázium közelében felállított sátrakat. Itt bőséges
reggelivel vártak minket. Amikor minden elfogyott, elindultunk vissza az iskolába, ahová hangos
csengetéssel gurultunk be. A gyerekek végig fegyelmezetten, egymásra figyelve közlekedtek, így
mindenki épségben megérkezett.
Köszönet és elismerés illeti a szülőket is, akik velünk együtt bicikliztek.
Reméljük, hogy a programmal egy kicsit mi hozzájárultunk ahhoz, hogy a gyerekek kedvet kapjanak a
kerékpározáshoz, ezzel együtt egy egészségesebb és környezettudatosabb életmódhoz.